Farkas Csaba

Informatikai ismeretek a középiskolák részére
(tankönyv)

Ez a könyv az Informatikai ismeretek a 9-10 évfolyam részére c. tankönyv átdolgozott, aktualizált változata.

A könyvet az Oktatási Hivatal TKV/800-5/2012 számon 2017. augusztus 31-ig tankönyvvé nyilvánította.

A könyv az Oktatási Minisztérium által kiadott kompetencia alapú kerettanterv alapján készült, így megfelel mind a NAT, mind a kerettanterv elvárásainak. Azoknál a témaköröknél, melyek szerepelnek a középszintű érettségi vizsgán is, az ismereteket az érettségi vizsgán elvárt mélységig dolgoztuk fel. Ennek megfelelően mind a gimnáziumok, mind a szakközépiskolák sikeresen használhatják az alapóraszámban tanuló csoportjaik oktatásához.

A könyv elkészítése során az elméleti ismereteket illetve az egyes szoftverek használatához szükséges háttérismereteket szoftverfüggetlenül fogalmaztuk meg. Az ismeretek megvalósítását az egyes szoftverekben az illusztrációk, illetve az ábrákhoz tartozó magyarázatok, kérdések, feladatok tartalmazzák. A könyv nem kötődik szorosan egyetlen irodai programcsomaghoz sem, a képernyőképek főleg a Microsoft Office szalagos, illetve a LibreOffice  menüs változatának megoldásait tartalmazzák.

Formailag a könyv a szokásos B5 tankönyvméretben (168×238 mm) jelent meg, és teljes egészében színes. A könyv feldolgozásához segédkönyvként az Informatikai feladatgyűjtemény c. példatárunkat ajánljuk.

A könyv fejezetei a következők:

  • Informatikai alapismeretek
    (az iskolai hálózat használata, információ, matematikai logika)

  • Hardverismeret

  • Az operációs rendszer

  • Kommunikáció hálózaton
    (helyi hálózatok, az internet használata)

  • Szövegszerkesztés

  • Grafika

  • Prezentációkészítés

  • Webszerkesztés

  • Táblázatkezelés

  • Bevezetés az adatbázis-kezelésbe

  • Algoritmizálás

  • Szoftverismeret

  • Könyvtárhasználat




Részletek a könyvből:


Dokumentumok és segédanyagok pedagógusok részére:


A könyv mérete: B/5, terjedelme 232 oldal
(színes, kartonált, fóliázott)
Iskolai ár: 1.865 Ft (áfával)
Bolti ára: 2.350 Ft (áfával)
Raktári szám: JO-0152
ISBN: 978-615-5012-16-7