Kiss Miklós

A versenyúszás alapjainak oktatása

A számos aranyérmes magyar úszó (pl. Egerszegi Krisztina, Cseh László) első edzője ebben a könyvben mutatja be azt a módszert, amely megalapozta tanítványai sikerét. Könyvünket sikerrel forgathatják a kisgyermekek úszásoktatásával foglalkozó edzők, és a leendő versenyúszók szülei egyaránt.

"Miki bácsira mindig nagy szeretettel gondolok. Elég csak azokra az úszásoktatásokra emlékeznem, amikor még kapálózni is alig tudtam. Úgy érzem, ha nem nála tanulom az úszást, akkor most nem lehetnék ennyire sikeres versenyző. Az ő technikai elemei és az edzéseket mindig élvezetessé tevő módszerei nélkül talán már rég »elvesztem volna«. Egyszóval ezúton szeretném megköszönni Miki bácsinak, hogy megtanított úszni."
(Cseh László)

"Nyugodtan mondhatom, hogy ez a könyv minden úszásoktatással foglalkozó edzőnek »bibliája« lehet. A »mit miért és hogyan tanítsunk, hogyan javítsunk« briliáns logikája segítséget nyújthat, nemcsak az edzőnek, hanem versenyzőnek, szülőnek egyaránt."
(Kiss László, szövetségi kapitány)

"Meggyőződésem, hogy a versenysportban, de különösen az úszás tekintetében jelentős eredményeket csak akkor lehet elérni, ha a versenyző tökéletes vagy azt nagyon megközelítő technikával rendelkezik. Igen nagy hátránnyal indulnak azok a tehetséges sportolók, akik az alapfokon nem kapták meg a jó képzést. Negyvenéves oktatói tapasztalatom azt igazolja, hogy azok a gyerekek, akiket alapfokon jól felkészítettek a versenyúszásra annak minden részletére, kiváló eredményeket nyújtottak a versenyek alkalmával, egész pályafutásuk során. Még a közepes képességűek is. Akik nem, azok viszont végigszenvedték a technikátlan úszás minden hátrányát.
A gyermekek egészséges testi és jellemformáló fejlődésének eszköze a kisgyermekkori úszás, legyen annak végeredménye a versenysport vagy sem. Az óvodai és iskolai testnevelésbe beépített úszásoktatás nagyon fontos. De a minősége is kiemelt jelentőséggel bír, mert a gyenge úszástudás igen sok veszélyt rejt magában. Érdemes tehát az oktatási színvonal emelésére nagy gondot fordítani. Itt kapcsolódik be a versenyúszás alapjainak oktatása a maga alaposságával. Ennek kiterjesztése a tömeges testnevelés-kultúra emeléséhez járul hozzá.
Írásomban nemcsak a versenyúszást oktatóknak nyújtok segítséget, hanem mindazon testnevelők, oktatók, szakoktatók részére, akik a medencék szélén tevékenykednek.
A bemutatott gyakorlatok, oktatási anyagok, módszertani megoldások évek hosszú-hosszú során alakultak ki, sok-sok kísérlet eredményeként jöttek létre."
(Kiss Miklós, szerző)

Kiss Miklóstól - mivel több évtizedes eredményes oktatói tevékenységét befejezte a Kőbánya SC-nél -  2012. február 29-én köszöntek el jelenlegi és volt tanítványai, többek között Cseh László édesapja és Egerszegi Krisztina.
 
Kattintson ide a képek megtekintéséhez!

A Nemzeti Sport cikke a könyvről és a Szerzőről.

A könyv a Magyar Olimpiai Bizottság által kiírt Ezüstgerely 2013 pályázatán a szakkönyv kategóriában III. helyezést ért el.



A könyv borítója

Konferencia film

A konferenciafilm megtekintése

Részletek a könyvből (PDF formátumban):


A könyv mérete: B/5,
terjedelme 272 oldal.
Bolti ár: 4.830 Ft (áfával)
Iskolai ár: 3.864 Ft (áfával)

Raktári szám: JO-2011
színes, cérnafűzött, keménytáblás
ISBN 963-86514-8-2
Első kiadás (2005)

 

Raktári szám: JO-2012
színes, puhatáblás
ISBN 978-615-5012-30-3
Második kiadás (2017)